Prológus

Sziasztok idetévedők :D  Jó pár év gondolkodás,tervezgetés után úgy döntöttem elkezdek írni egy blogot (amit lehetőleg nem hagyok abba). Mivel teljesen kezdő vagyok így remélem elnéztek nekem egy pár hibát,habár próbálok mindent a legjobban csinálni :)  Ez a kis prológus nem túl sok "szaftos" részlettel szolgál,de reménykedek benne,hogy elnyeri a tetszéseteket :)  Még annyit hozzáfűznék az irományhoz,hogy nyugalom ez nem egy depis,csak a halálról szóló szomorú sztori,hanem egy szerelemmel átfűtött dráma ahol bármi megtörténhet. Van persze benne tragédia is,de azt majd meglátjátok a történet előrehaladtával.  Ha itt jártok akkor hagyjatok nyomot magatok után lehetőleg :)  Amennyiben szívlelitek akkor azért,ha nem akkor,hogy miért nem.

Na befejezem a szónoklást :D

Jó olvasást~

“A halál csak egy pillanat, és az a pillanat éppolyan lesz, mint bármelyik másik: gyorsan elszáll. Addig meg kiszipolyozom az életet, mert rengeteg mindent akarok levetíteni abban az utolsó "filmben" magamnak.”

Nikodém Vanda

 Halál. Nem is képzeljük milyen közel is van valójában,s mint egy árnyék úgy követ minket minden egyes nap. Vár,míg a fejed felett lebegő képzeletbeli kis számláló le nem jár,majd magával ragadjon. Leginkább ha hasonlítanom kellene valamihez talán azt mondanám ,hogy olyan ,mint egy atombomba:bármelyik percben felrobbanhat meglepetésszerűen, ezáltal mindent lerombolva  magával együtt. Fura hasonlat? Talán igen. De mi rosszabb ennél? Ha egyáltalán van ilyen.

Nos szerintem az ha előre tudod,hogy meg fogsz halni mégse tehetsz ellene semmit. Csak ülsz és vársz és vársz és vársz,míg le nem jár az időd.

Velem is ez történik. Haldoklom.

 Én mégis próbálok úgy élni ahogy eddig. Fájdalmas. Kimondhatatlanul. Viszont,ha képes vagyok járni,beszélni,gondolkodni úgy mint eddig,akkor nem hunyt ki a remény szikrája egy normális életre. Butaság,igaz?

Lehetséges...noha ez az egyetlen kötél amibe kapaszkodhatok mielőtt elnyel a sötétség s eltűnök a föld felszínéről.

 Soha nem voltam szerelmes,nem csaptak fel a gyomromban azok a bizonyos pillangók, és soha nem volt olyan személy az életemben,akinek minden egyes mozdulatát úgy ismertem,mintha csak a sajátomé lennének.

Ahogy viszont a kilátások mutatják,sajnos nem is valószínű,hogy megtörténik..vagy mégis?

Meghatározott időm van,ellenben addig bármi megtörténhet,azonban én büszkén fogom leélni a maradék időmet. Élek amíg élnem kell,majd amikor mennem kell elmegyek..,mert ez az én végzetem!